Környezetvédelem: szépségápolás és megújuló energia

Életünk egyre több részterületével kapcsolatban jön szóba a környezettudatosság, valamint az ökológiai lábnyom csökkentése. Nem is csoda, hiszen a kérdésben jártas és hozzáértő szakemberek szerint – ha nem történik drasztikus változás a bolygónk valamennyi szegletén – 2050-re a Föld mondhatni lakhatatlanná válik a népesség számára. Ez elég ijesztően és utópikusan hangzik, főleg a fiatalok érezhetik a leginkább kétségbeesve magukat. Egy most tízes-húszas, sőt akár harmincas éveiben járó hölgy vagy úr a nem is olyan távoli jövőben családot fog alapítani, gyerekeket fog felnevelni, iskoláztatni, felkészíteni a nagybetűs Életre. Viszont az a vészjósló évszám – vagyis 2050 – túlságosan közel van ahhoz, hogy ezek a tervek játszi könnyedséggel meghiúsuljanak. Nem hiszem, hogy szépíteni kéne a dolgokat: az, aki mondjuk egy tíz éven belül tervez családot alapítani, jobb, ha komolyan elgondolkodik, hogy mégis milyen világban fog gyermeke felcseperedni!

Sokan csak azzal a stratégiával tudnak élni, hogy másokra mutogatnak: „ez az ő hibája, amaz pedig valamilyen nagy multi lelkén szárad”. Az emberi természethez szinte ösztönösen hozzátartozik a saját magunk igazának védelme és társaink hibájának kiemelése, viszont valóban ez a jó taktika egy olyan kérdésben is, amely konkrétan a világ összes emberét érinti?

Összegezzük röviden, hogy egy átlagos magyar állampolgár milyen lépéseket tehet a környezetvédelem érdekében. Szelektív hulladékgyűjtés – talán ez a legeslegelső lépés, amelyre mindenki gondol és amelyet mindenki (legalábbis akinek fontos az ökológiai lábnyom csökkentése) beleépít a mindennapjaiba. A túlhalmozott műanyaghasználat módszeres kiaknázása az életvitelből – ez is egy roppant fontos és lényeges dimenziója a környezettudatosságnak. Gondoljunk például a szívószálra. Tud mondani bárki elfogadható és logikus érvet a használata mellett? Ha jobban belegondolunk, tulajdonképpen egy abszolút haszontalan tárgyról van szó. Nyugalommal kijelenthetjük, hogy van teljes értékű élet szívószál nélkül is. Azonban amilyen lényegtelen tárgy, legalább annyira káros a természetre. Hasonlóan fontos a környezetvédelemmel kapcsolatban a komposztálási folyamat is, mert a bizonyos rothadási folyamatok (banánhéj, tojáshéj, gyümölcsök, zöldségek) következményeképpen termékeny föld jön létre.

Én például a szépségiparon belül dolgozom, amely az élet szintén egy olyan részterülete, ahol egyre inkább fontosabb a környezettudatosság. Számomra az elsődleges és legfontosabb szempont, hogy csak olyan termékek jöjjenek velem szembe, amelyek esetében száz százalékosan biztos vagyok a vegyszermentességben. Már csak egyéni szinten is lényeges kérdés ez: a túl sok kemikália semmilyen mértékben nem hasznos az emberi szervezetnek. A színezékekkel, illatanyagokkal, mesterségek adalékanyagokkal és kőolajszármazékokkal rendelkező kozmetikai termékek rövid távon ugyan eredményezhetnek pozitív hatásokat, azonban hosszú távon csak az egészségünk és a testünk leépülésében segédkeznek. Nem csak arckrémek, testápolók és olajok hatásáról van itt szó, hanem a samponok és a tusfürdők is beletartoznak ebbe a felsorolásba, ahogyan a fogkrémek is. Szervezetünk előbb-utóbb meghálálja, hogyha az állatkísérletmentes és teljesen organikus, növényi alapú termékeket választjuk. Globális szinten pedig ugyancsak nem árt végig gondolni ezt a kérdéskört. Csak kicsiny hazánkban több millió nő és férfi használ nap mint nap szépségipari termékeket: hidratáló krémek, borotvazselék, alapozók, kézkrémek, hajfixálók lassan lebomló műanyag flakonjai járnak kézről kézre állandóan. De még napestig folytathatnánk a felsorolást! Például egy tusfürdős flakon bármilyen kétség nélkül kiváltható házilag előállított, papírba csomagolt szappannal, és egy műanyag fogkefe (amelyet bizonyos idő elteltével kidobunk) lecserélhető egy alternatív megoldásra, vagyis fa nyélből és disznósörtékből előállított fogkefére. Érdemes elgondolkodni az eldobható vattakorong használatának mellőzéséről is, hiszen választhatjuk inkább a mosható vattakorong opcióját is. Nem szabad említés nélkül hagyni a különböző fényvédőket és napolajokat is, hiszen egyrészt azok vízben való oldódása károsan hat a vízi élővilágra, a korallokra és halakra, másrészt egyéni szinten a hormonháztartás veszélyeztetését is jelentheti. Mindemellett komoly gondot okoz a természet világában a műanyag fül tisztítók használata is, amelyek nem csak a környezetszennyezés miatt problematikusak, viszont klinikailag bebizonyított, hogy egészségünkre is károsak.

Visszatérve az átlagos magyar állampolgárra, feltehetjük azt a kérdést, hogy még milyen eszközök állhatnak rendelkezésére a környezetvédelemben. Sajnos azt kell mondanom, hogy egy magát a kérdésben laikusnak tartó egyén ennél többet nem igazán tud megtenni a maga szűkös kis keretein belül. Ami természetesen egyáltalán nem baj, hiszen a legjelentősebb mottó: a sok kicsi sokra megy! Azonban nem csak nekünk „kicsiknek” kell a kezünkbe venni a megoldást. Nézzünk csak körül a világban! Egyre több nagyhatalmi ország választja komoly elszántsággal a megújuló energia felhasználását. De mit is jelent ez? Olyan energiahordozókról van szó, amelyek kvázi nem fogynak el, ellentétben azokkal az energiaforrásokkal, melyek nem tudnak megújulni. A leggyakrabban felhasznált erőművek közé tartoznak a szélerőművek, a vízerőművek, a geotermikus erőművek, biomassza és végül, de nem utolsó sorban a naperőművek. Utóbbi lényege, hogy az energiát abból a napsugárzásból érik el, amely a Földet érinti. Ha az Európai Uniós viszonylatokat nézzük, kijelenthetjük, hogy a napenergia felhasználásának legnagyobb emelkedését Svédország, Ausztria és Olaszország tudja felmutatni.

A napelem erőmű rengeteg pozitív együtthatóval jár, főleg, ha egy vállalkozó úgy dönt, hogy környezetkímélő úton akarja folytatni vállalata működését. A hatékony energiahasználat és a megújuló energiaforrás mellett tett elhivatottság a szervezeten belül, valamint azon kívül is egy mások számára vonzó irányvonalat tud mutatni. Hiszen manapság az, ha valaki kiáll a környezetvédelem mellett és minden eszközt bevet ennek érdekében, potenciálisan jó helyzetbe kerül, legyen szó akár piaci viszonyokról vagy leendő ügyfelekről. Egy napelem rendszer kiépíttetésé pedig pont ezt a célt szolgálja, főleg, hogyha olyan vállalatokról van szó, amelyeknél a folyamatos áramszolgáltatásra van igény. Ezzel a megoldással rengeteg szervezeten belüli konfliktus, anyagi probléma szűnhetne meg. A napelemprojekt.hu weboldala részletes és alapos tájékoztatás nyújt azoknak, akiknek már konkrét elképzeléseik vannak, illetve olyanok számára is releváns információt tud nyújtani, akik talán nem érzik magukat kellően jártasnak a napenergia felhasználásával kapcsolatban. Ami pedig még jobb az egészben, hogy a weboldalt meglátogatók alaposan tájékozódhatnak magáról a pályázatról, annak feltételeiről – mindezeket pontról pontra összegezve találhatják meg. Az oldal maximálisan felhasználóbarát, hiszen annak is utána tudunk járni, hogy valaki miért, milyen feltételek miatt nem pályázhat napelem rendszer támogatásra. Ez is nagyon lényeges része a dolognak, mert ezáltal senki sem érezheti, hogy ne kapott volna széles körű informálást. Ezen kívül az oldal készítői amellett sem mennek el, hogy felvilágosítsák az olvasót azokra a napelemes projektekre vonatkozó tudnivalókra, amelyek beszámolnak arról, hogy milyen projekt miért nem számíthat támogatásra.

napelem erőmű

Egy vállalkozó szempontjából érdemes ezt az utat is végig gondolni. Már eleve két tényező szól a megújuló energia választása mellett, mégpedig: anyagi könnyebbség és – ami talál még ennél is fontosabb – a környezetvédelem melletti állásfoglalás. Ha alaposan végig gondoljuk, mindkét tényező az adott vállalat sikerességének elősegítésében játszik szerepet. De ne feledjük azt sem, hogy egy ilyen beruházás – még ha nem is holnapután – de idővel jól láthatóan és eredményesen megtérül.