A vitaminok fontossága szépségünkhöz és egészségünkhöz

A szépség ugyan múlandó, de tovább fennmarad, ha megfelelőképpen ápoljuk testünket, és tartjuk karban magunkat. A csapból is az egészséges életmód folyik, szinte mindenhol valami új féle életmód tanácsadó mozgalomba botlunk, ember legyen a talpán, aki kiigazodik rajta, hogy mi a jó, és mi nem. Van, ahol kémhatásokat kell befolyásolnunk a szervezetünkben, van, ahol azt mondják, edd azt, amit az ősember, van, aki a szénhidrátban látja a legnagyobb ellenséget, és olyan is, aki szerint mindegy mit eszünk, csak sportoljunk sokat. Nem az a célja mostani írásomnak, hogy igazságot tegyek, vagy, hogy megfejtsük, melyik a legjobb megoldás. Egy dologban biztosan egyetért minden irányzat, az pedig az, hogy bármilyen módon is táplálkozunk, elmaradhatatlanul fontos a helyes tápanyag, és azon belül a vitamin bevitel.

Korábban ezek forrásai a megfelelő gyümölcsök és zöldségek voltak, de manapság már egyre nehezebb boltban kapható élelmiszerekkel bevinni a szükséges mennyiséget. Olvastam egy tanulmányt arról, hogy az élelmiszerek nagyon nagy százaléka csak úgy néz ki, mint ha az lenne, ami, és lehet, hogy az íze is olyan, de maga a tartalma már közel sem olyan, mint amit korábban tudtunk róla. Vátozik a világ, a minőség teremtés szerepét átvette a mennyiség, így silányodnak a dolgok, így az élelmiszerek is, ez tény. De pontosan ezért, még sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk arra, hogy miből mennyit adunk a szervezetünknek. Nézzünk egy kis áttekintőt, mire miért van szükségünk:

A vitaminokra azért van szüksége a szervezetnek, hogy az immunrendszer erősödjön. A vitaminoknak mind-mind különböző szerepe van ebben a folyamatban.

Lássuk csak a zsírban oldódó vitaminok feladatait:

A-vitamin: szükséges a szemnek és a sejtnövekedésben is fontos szerepet játszik.

D-vitamin: segít a kalciumfelvételben.

E-vitamin: a sejtmegújulásban van szerepe, megakadályozza a gyulladásokat, és erősíti az immunrendszert.

K1- és K2-vitamin segítik a vérképzést.

És mire jók a vízben oldódóak?

B1-vitamin: a pajzsmirigynek és az idegeknek a működésére hat.

B2-vitamin: segít a zsír, a fehérje és a szénhidrát emésztésében. Hasznos a bőrnek és a körmöknek is.

B3-vitamin: segít, ha az ember migrénnel szenved, és segíti az emlékező- és koncentrávciós képességet.

B5-vitamin: segíti a sebgyógyulást, és javítja a védekezőképességet.

B6-vitamin: megakadályozza az idegkárosodásokat.

B7-vitamin: jó a bőrnek, a körömnek és a hajnak.

B9-vitamin: (folsav) különösen fontos a várandósoknak, mert segít megakadályozni a rendellenességeket a babánál.

B12-vitamin: segíti a vörösvértestek képződését, és nagyon fontos az idegeknek. Ezen kívül étvágyserkentő hatása is van.

C-vitamin: Segít az immunrendszer megerősítésében

Mivel ezekre a vitaminokra mind együttesen van szükségünk, és az arányok is nagyon fontosak, így a legjobban akkor járunk, ha ezeket vitamin komplexek formájában juttatjuk a szervezetünkbe. A leginkább ajánlott tabletta az eurovit multilong ->> https://www.prevenciopatika.hu/eurovit-multilong-tabletta-sajat1015941 , mely nem csak a megfelelő mennyiségű vitamint biztosítja a szervezetünknek, hanem abban is az élen jár, hogy a felszívódás a legfolyamatosabb legyen.

Főleg a téli időszakban nagyon fontos, hogy odafigyeljünk vitaminbevitelünkre, mert nyáron a gyümölcsökből és zöldségekből sok mindenhez hozzájuthatunk, ha nem is az egész szükségletünket fedezi, valamint a D vitamin is bejut a szervezetünkbe a napfény által, de télen, mind gyümölcsöknek mind napfénynek híján vagyunk. Emellett viszont sokkal jobban ki vagyunk téve a fertőzéseknek, bacilusoknak és vírusoknak, amik a legyengült, vitaminhiányos szervezetben sokkal nagyobb károkozásra képesek.

Szóval tartsuk szem előtt egészségünket és szépségünket, mikor a vitaminokra gondolunk, és szedjünk minden nap elégségeset belőle, hogy fenntarthassuk az egyensúlyt.

Ha pedig vitaminhiányra mutató jeleket tapasztalnánk, mint a túl sűrű fejfájás, rossz közérzet, migrén, depresszió, vagy túl gyorsan öregedő bőr és gyenge körmök, azonnal forduljunk orvoshoz vele.