Hasznos információk mindenkinek

Ma kissé eltérek attól, amiről mindig is beszélni szoktam. Azért teszem ezt, mert szeretnék megosztani veletek egy tapasztalatot. Amikor a fodrász-, manikűr- és pedikűr- szalonunkat elindítottuk a barátnőmmel, nagyon sokat agyaltunk rajta, hogy mire van szükségünk. Például akkor találtuk ki ezt a blogot is, hogy itt mindenféle szépségápolási trükköt meg tudjuk osztani veletek. A berendezés elkészítéséhez például nagyon sok más szalonba bementünk és szétnéztünk, hogy ki tudjuk választani, hogy mi lenne a legjobb számunkra.

Egy másik dolog pedig, amihez én ragaszkodtam, az a biztonság voltam. Beszereztünk egy elsősegély ládát, de én nem értem be ennyivel: úgy döntöttem, hogy összeválogatom és kiragasztom a falra az összes telefonszámot, amire szükségünk lehet (rossz esetben); értem ez alatt a mentőt, rendőrséget, tűzoltóságot stb. Úgy gondolom, hogy ezeknek minden rendes helyiségben szerepelniük kell, ahol az ember különböző szolgáltatásokat vesz igénybe.

Amikor el kezdtem keresni a telefonszámokat a neten, mindenféle tűzoltóságot és kórházat megkaptam, csak azt nem, amit kerestem, egészen addig, amíg rátaláltam valami másra. Egy mobil tudakozó, mobil telefonszám kereső került az utamba, aminek a főoldalán minden fontos telefonszám megtalálható volt, amit kerestem. Mivel egy sorban voltak, szépen, rendezetten, elég volt csak kimásolnom, megszerkesztenem és máris küldhettem nyomtatni. De azért, mielőtt kinyomtattam, még oda írtam az aljára, hogy más fontos telefonszám érdekében nézelődj a telefonszam-tudakozo.hu oldalon. Kicsit olyan volt, mintha reklám akarna lenni az egész, de szó sem volt ilyesmiről. Azért döntöttem úgy, hogy kiírom ezt is a papírra, a telefonszámok után, mert amikor szétnéztem az oldalon, rájöttem, hogy mennyire hasznos és milyen sokat segíthet bizonyos esetekben.

Például az összes telefonszolgáltatónak rajta volt az online tudakozója. Ez azt jelenti, hogy keresni tudsz név, lakcím, irányítószám alapján telefonszámokat. Ez hasznos lehet, ha valakinek elvesztetted a telefonszámát, de restelled megkérdezni, de akkor is, ha meghívtak vendégségbe, de szégyelled bevallani, hogy elfelejtetted azt, hogy hol lakik az illető. Ugyanez működik fordítva is, tehát telefonszám alapján is kereshetsz, ha például elfelejtetted valakinek a nevét, de ilyen szituációt én kevésbé tudok elképzelni.

Elég jó cucc nem? És akkor még ott van az a rengeteg hasznos telefonszám, ami különböző szolgáltatásokhoz tartozik. Főleg, ha egy adott cégnek több ügyfélszolgálata van, többféle üggyel kapcsolatosan, egészen jó, ha ezen az oldalon keresel rájuk, mert itt szépen és érthetően részletezve van, hogy milyen ügyben melyiket kell hívni. Én komolyan mondom, hogy tetszik ez az oldal, azért is printeltem ki a címét a falra.