Ma jártam az új szépségszalonba, ami nemrég nyílt pár utcára tőlem. Végre sikerült időponthoz jutnom, és így megismerhettem Ágit, a szépségszalon tulajdonosát, aki egy nagyon kedves, tüneményes hölgy. Már a beszélgetésünk után néhány perccel ellátott nagyon hasznos tanácsokkal a bőrömmel kapcsolatban. Aztán pedig jöhetett is a kezelés. Azt tudni kell rólam, hogy alapvetően nem igazán szeretek ilyen helyekre járni, viszont láttam Áginak az egyik posztját egy csoportban, nagyon szimpatikus volt számomra az egész kommunikációja, és azt gondoltam, hogy egy próbát megér, hisz biztos, hogy ő jobban tudja kezelni az arcomat, mint ahogy én azzal itthon próbálkozok. Rajta kívül a szépségszalonban volt még két fodrász, illetve egy műköröm építéssel foglalkozó hölgy is. Az egyetlen probléma, a hőség volt. Ennek az oka pedig az volt, hogy elromlott a klíma.
Klíma szerelés szakszerűen, amikor csak szükség van rá
Nem is gondolkodtam sokáig, azonnal hívtam a Klímaglobál Kft-t. Őket a szomszédom révén ismertem meg, nekik építették be a klímát múlt nyáron. Akkor váltottam is velük néhány szót. Egy több mint 15 éve a klímaszereléssel foglalkozó cégről van szó, akik már számos ügyfélnek segítettek a klíma beépítésével, illetve a problémás klímák kezelésével kapcsolatban. Így amikor kiderült, hogy szalonban probléma van a klímával, egyből tudtam, hogy rájuk lehet számítani, tavaly is mondták, hogy bármilyen probléma felmerül bármilyen klímával kapcsolatban, keressem őket bizalommal, ezért még múlt nyáron elmentettem az elérhetőségüket. Persze azt nem gondoltam, hogy végül nem nekem lesz rájuk szükségem, hanem a szépségszalonba fogom hívni őket. Elmondták, hogy a problémának több forrása lehet. Az is lehet, hogy elromlott egy alkatrész, vagy valamilyen elektromos meghibásodás történt, esetleg már maga a klíma telepítésekor rosszul lett valami beállítva, és persze sajnos sokszor találkoznak nem szakszerűen beüzemelt klímával is, de bármelyik eset is áll fent, mindenképp tudnak segíteni és orvosolni tudják a problémát. Így Ágival megbeszéltek egy időpontot, amikor az egyik szakértő klímaszerelőjük megnézi a klímát.
Nagyon fontos, hogy a mindig valódi szakembereket hívjunk bármilyen elektronikai berendezésről is van szó, bízni kell a szakemberekben. A “Klíma szerelés szakszerűen, amikor csak szükség van rá” cikkben részletesebben is olvasni lehet arról, hogy milyen hibák merülhetnek fel a klímaberendezésnél, és ezeknek a hibáknak mi lehet a probléma forrása, illetve ezen az oldalon fel tudjátok ti is venni a kapcsolatot a céggel, amennyiben Komárom-Esztergom megyében vagy Győr-Moson-Sopron megyében laktok, hozzájuk tudtok fordulni. Nagyon szimpatikusnak találom, hogy azoknak is segítenek, akik nem ezekben a megyékben élnek, így ha máshol laksz, de nem ismersz megbízható klímaszerelőt, akkor is érdemes őket felkeresni. Több céggel is kapcsolatban állnak, így az ország bármelyik részére tudnak ajánlani megbízható szakembereket.
Ha még csak a klímaválasztásnál tartasz, akkor is érdemes őket felkeresni. Sőt, ebben az esetben az ország bármelyik részéről tudsz tőlük klímát rendelni. Elég komplex szolgáltatási palettával rendelkeznek, ráadásul megbízhatóak és hihetetlenül segítőkészek. Ez sok más cégről sajnos nem mondható el, nem véletlen, hogy tavaly én is azonnal elmentettem az elérhetőségüket, hogy bármikor hozzájuk tudjak fordulni, amikor csak szükség van szakszerű klíma szerelésre.