A lányom félt a fogszabályzó felhelyezésétől, ma már élete legjobb döntésének tartja

Szerintem a legtöbb ember elmondhatja magáról, hogy fél valamitől. Vannak, akikben egy gyerekkorban átélt esemény miatt alakult ki ez az érzés, és vannak olyanok (mint például én), akik felnőttként kezdtek el félni egy bizonyos dologtól. Kiskoromban imádtam vidámparkba járni, felültem az összes játékra, kezdve a legegyszerűbb körhintáktól a nagy és kacskaringós hullámvasutakig. Azonban ahogy egyre érettebb lettem kezdtem úgy tekinteni a vidámparkra, mint a legveszélyesebb helyek egyikére és ma már nincs az a pénz, amiért engem fel lehetne csalogatni bármilyen játékra. A férjemben is van egy félelemérzet, ám velem ellentétben ő nem tart a vidámparktól, hanem egy teljesen hétköznapi hely hozza ki a komfortzónájából: történetesen a fogorvosi rendelő. Na jó, természetesen ez így nem pontos, hiszen amitől valójában fél az a fogászati kezelés bármilyen formája. Általános iskolás korában az osztályfőnöke kíséretével az egész osztály ellátogatott a fogászatra egy rutinvizsgálat keretében, ez az esemény pedig nagyon megrázó volt a férjemnek, mert ő akkor járt először fogorvosnál. A kezelőegységet egy nagy és félelmetes kínzóeszköznek látta és a fogorvos is ijesztő volt neki az egészségügyi maszk miatt. Azt mondja, hogy ez az élmény még így felnőtt emberként is megrázóan hat rá. Természetesen a szükség nagy úr, így amikor muszáj és nincs más választása elmegy fogászati kezelésekre, de egyébként igyekszik kerülni ezeket a vizsgálatokat. Legutoljára pár hónapja gyökérkezelésen vett részt, azóta is próbálja magát túltenni a traumán.

A fogorvostól való félelmét sajnos sikerült átültetnie a kamaszlányunkba is, aki az apjától hallott “rémtörténetek” miatt nem hajlandó megnézetni a fogsorát. Kiskorában az anyai tekintélynek köszönhetően sikerült magammal elcipelnem fogtömésre, de ma már szinte lehetetlen rávenni, holott az eddig átélt tapasztalatai alapján tudnia kéne, hogy nem bántja senki a fogorvosnál. Ez nagyon sokáig így ment nálunk, de aztán úgy alakult az élet, hogy teljesen megváltozott a véleménye.

A lányom tejfogainak kihullása után a maradó fogai eléggé összevissza módon kezdtek el nőni, nem alakult ki szépen a fogsora. Tinédzser éveinek korai szakaszában ez egyáltalán nem zavarta őt, mondhatni nem is foglalkozott ezzel a problémával. Ám amióta már nem gyerekként, hanem nőként tekint magára eljutott arra a pontra, hogy nincs megelégedve így önmagával. “Csúnya vagyok és sosem fogok tetszeni egy fiúnak sem ilyen fogsorral” – állandóan ezt mondogatta. Megértettem és átéreztem a gondját, hiszen én is annak a híve vagyok, hogy a szép mosoly nagyon sokat jelent, illetve hogy a fogaink rendben tartása fontos szépségápolási kritérium. Ezért pedig tenni kell. Persze amint megemlítettem a fogszabályzó felhelyezését, rögtön ellenállásba ütköztem. Megmondtam a lányomnak, hogy muszáj lesz legyőznie a fogorvostól való félelmét, hogy ha szép és igényes fogsort szeretne. Vagy akkor ne menjünk el és hagyjuk így, de akkor egész életében ilyen marad, mert ezen nem lehet máshogy változtatni. Pár napos gondolkodás után végül úgy döntött, hogy beleegyezik a fogszabályzó felrakatásába.

Úgy döntöttem, hogy ebben az ügyben nem a körzeti fogorvost fogom felkeresni, hanem egy magánrendelőt választok, ugyanis jobban preferálom, hogyha valahova időpontra mehetek és biztosan tudom, hogy sorra fogok kerülni hosszú várakozás nélkül. Ehhez viszont a sógornőm segítségére volt szükségem, mert tudtam róla, hogy ő egy saját maga által kiválasztott fogorvoshoz szokott járni kezelésekre. Így az ő tanácsára felkerestem egy oldalt, ahol az esztétikai fogászatról is olvashattam. Mindenképpen fontos volt számomra, hogy megfelelően tájékozódjak arról, hogy milyen szolgáltatást akarunk igénybe venni a lányommal. Végig olvasva a bemutatkozó szöveget részletes leírást kaptam a fogászat működéséről és filozófiájáról, a páciensekhez való hozzáállásról, valamint a különböző beavatkozások tudnivalóiról. Nagyon szimpatikus volt már az első perctől kezdve. Elég hamar megtaláltam a ránk vonatkozó részt, vagyis az esztétikai fogászat minden tudnivalójával megismerkedhettem. Arra is lehetőségem nyílt, hogy a weboldalon megnézhessem kik dolgoznak a fogászaton. Minden munkatársuktól olvashattam egy bemutatkozó szöveget, illetve képeket is láthattam róluk. Szerintem ez egy nagyon profi megoldás, hiszen ez megkönnyítette a dolgomat abban, hogy melyik specialistát válasszam a lányom fogszabályzójának felhelyezésére. Mindemellett elsődleges fontosságú számomra, hogy tisztában legyek egy szolgáltatás árával még azelőtt, hogy igénybe venném, ezzel elkerülve a kellemetlen meglepetéseket. Szerencsére a fogászat weboldalán minden beavatkozás költségét listázzák. Megmutattam a lányomnak, hogy erre a fogászatra gondoltam, nézze meg ő is és döntse el, hogy alkalmasnak tartja-e a leírtak alapján. Átnézte a weboldalukat és megelégedve mondta, hogy minden kérdésére választ kapott. Javasoltam, hogy ne is keresgéljünk tovább, hanem kérjünk időpontot a klinikára azonnal.

esztétikai fogászat

Elérkezett a nagy nap, amikor is az első konzultációra kellett mennünk. A lányom nagyon izgult, sőt bevallása szerint úrrá lett rajta a jól ismert félelem. Ám mindez rövidesen elszállt, köszönhetően az orvosnak, aki kedvesen fogadott minket a korszerű és modern rendelőben. Látva a lányom tartózkodását, türelmesen és megértően, teljes profizmussal állt a dologhoz. Alaposan megvizsgálta a lányom fogsorát, elmondta a szakorvosi véleményét és mindent részletesen át tudtunk beszélni. A második konzultációs alkalommal a fogszabályzási kezelési tervet beszéltük át, mindent pontról pontra. Észrevettem, hogy a kifogástalan vizsgálat a lányomnál is jó benyomást tett: a korábban érzett ódzkodása már a múlté volt, rájött, hogy egyáltalán nincs mitől félnie, sőt! Azt mondta, hogy a fogszabályzó felhelyezése nem volt egy kellemes procedúra, de fájdalommentesen zajlott és végig tudta, hogy jó kezekben van.

Mivel minden olyan tökéletes alakult, ahogyan azt reméltük, elhatároztam, hogy én is bejelentkezek egy fogorvosi kezelésre. Napi minimum kettő kávét szoktam meginni, emiatt viszont sajnos az én fogaimnak is van egy kis esztétikai hibája. Nem túlságosan feltűnően, de kicsit sárgák és fogkövesek. Ezzel a problémával már korábban is felvettem a harcot, kipróbáltam számos fogkrémet abban a reményben, hogy fehérebbé tudják varázsolni a fogaimat. Egyik sem vált be igazán, így megbeszéltem azzal a fogorvossal, akinél korábban voltam a lányommal, hogy elmegyek hozzá fogkő eltávolításra. Mondtam neki, hogy a munkahelyem miatt nem tudok akármikor menni, de ő megnyugtatott, hogy ez sosem probléma. A pácienseknek nem kell a betegszabadság mellett dönteniük, hiszen a személyesen kiválasztott időpont megkönnyíti mindenki helyzetét. Mondanom sem kell, hogy a kezelés roppantul hatásos volt, ismételten megelégedve hagytam el a fogászati klinikát.

Azóta is rendszeresen visszajárunk, hiszen a lányomnak bizonyos időközönként fogszabályzó ívcserén kell részt vennie. Mostanában lesz már egy éve, hogy hordja és élete eddigi legjobb döntésének tartja, hogy a fogszabályozó mellett döntött. A fogsora szépen, fokozatos javul, semmilyen probléma vagy komplikáció nem merült fel. Mindig megköszöni, hogy erre a fogászatra vittem el, mert a kellemes csalódásnak köszönhetően már egyáltalán nem fél beülni a fogorvosi székbe. Most már csak a férjemet kéne valahogy meggyőzni!