Egy tizenhat éves mégiscsak gyermek

Kedveseim, ma teljesen el fogok térni a megszokott témától, de azt is elmondom, hogy miért. Mivel sokan közületek velem egy korosztályúak vagytok (legalábbis ezt feltételezem mert én mindig középkorú hölgyeket érintő szépségápolási témákat osztok meg veletek), ezért titeket is érinthet az a probléma, hogy a gyereketek kitalálja azt, amit az én lányom: motorozni akar. Ez végül is nem egy rossz dolog, nem drogozni akar meg éjszaka bulizni járni, csak motorozni. De attól még veszélyes. A lányom mondjuk egy kellően érett fiatal hölgy, tudom, hogy meg lehet bízni benne, de azért féltem ettől a dologtól. Úgyhogy elmesélem az élményeinket és hogy mit érdemes tudni, mik a motor jogosítvány szabályok jelenleg az országunkban.

motor jogosítvány szabályok

Igazából csak két kategóriáról fogok mesélni: az MA és az A2 jogsiról. Az első az, amit 14 éves kortól lehet megszerezni, a másik pedig az, amit 16 éves kortól. Indiána 15 éves volt, amikor jelezte felém, hogy ezt szeretné csinálni, úgyhogy először csak a robogókra vizsgázott le. Már 15 és fél volt, amikor megszerezte a könyvet. Egy ideig nem engedtem, hogy megszerezze az A2-es jogsit, mert féltem, mivel azok már komolyabb motorbiciklik, de 17 éves korában azt is megcsinálta. Ehhez már kellett egy alapfokú végzettség meg orvosi igazolás is. Gondolhatjátok, hogy mennyire ideges voltam ebben az időszakban, nem győztem kenegetni a homlokomat a házilag készített ránctalanító olajammal, hogy nem látszódjon meg rajtam a stressz.

Legnagyobb segítségemre egy weboldal volt, ahol mindent megtaláltam, amit tudni kell a motor jogosítvány szabályairól. És nem csak, mert tartozik hozzá egy blog is, ahol nagyon sok hasznos és praktikus tanácsos lehet olvasni a motorozásról. Mindet elolvastam és elolvastattam Indiánával és sokat beszélgettem vele róluk mindkét jogsi megszerzése előtt. Úgy gondoltam, hogy így tudok igazán felelősségteljes szülő lenni ebben a helyzetben. Ezen a weblapon egyébként arról is szó van, hogy mennyibe kerülnek a tanfolyamok meg a különböző vizsgák. Eléggé megdolgozta az özvegy pénztárcámat a dolog (a robogót és később a motort Indiána amerikai keresztapja vásárolta). Úgyhogy pénzszűkében nagyon megörvendtem, amikor megláttam, hogy kuponokat lehet szerezni ezen az oldalon keresztül motoros ruházat vásárlására. Jó volt, mert így olcsóbban be tudtuk szerezni őket. Tudjátok, hiába került egy halom pénzbe mindkét jogsi megszerzése, a ruhákból még sem akartam lejjebb engedni, mert tudtam, hogy ez az, ami adott esetben megmentheti a lányom életét, vagy segíthet elkerülni a nagyon bajt. Na de ne gondoljak ilyen rossz dolgokra, nem? Mondjuk a robogóhoz még nem is kellett sok cuccot vásárolnunk. Vettünk egy sisakot, egy motoros cipőt és két pár kesztyűt. A másik motorhoz azonban, ami már nagyobb sebességet képes felvenni és szerintem ezáltal veszélyesebb vásároltunk egy új, speciálisabb bukósisakot, valamint térd- és gerincvédő felszerelést. Az volt a jó, hogy mivel ismét friss jogsis volt a lányom, ezért ezek a kuponok ismét aktuálisak voltak. Később pedig még vásároltunk egy új cipőt és egy nadrágot is, amikor Indiána rászokott, hogy eljárt a szomszédos településekre, meg túrahelyekre a motorjával.

Nemsokára betölti a 18-at. Már rendesen félek, hogy előáll azzal, hogy A2-es jogsit akar. Mondjuk ez a keresztapjától is függ, hogy ő megvásárol-e neki egy komolyabb motorbiciklit. Ezt a komolyságot egyébként köbcentiben mérik. De nem teljesen értem, hogy mi ez pontosan, azért nem mondtam eddig. Ettől függ az is, hogy milyen jogsit kell megszereznie. És tudom, hogy akarni fogja, mert a barátai már nagyobb túrákra is eljárnak, ahova ő még nem tud menni, mert ez a motor nem alkalmas rá. Na de nem baj, legalább ismét elkísérhetem motoros ruha shoppingolni. Nekem ez volt az egyetlen a témában, ami jól telt, minden meg stresszelt. Remélem ez a weboldal még sokáig fog működni. Nem csak azért, hogy ismét használni tudjuk a kuponokat, de azért is, hogy továbbra is érdemben tudjak beszélgetni a lányommal motoros témákról. Félek, hogy ahogy telik az idő én egyre jobban lemaradok a dolgokban. Nemrég még az is felmerült bennem, hogy megszerzem én is a MA jogsit. Úgyis megvan még a régi robogó…