Bemutatom szépségszalonunk leghasznosabb berendezését

Tavaly ősszel kezdtem el dolgozni egy új szépségszalonban kozmetikusként a 11.kerületben, és azóta is imádom ezt a helyet. A csapat egyszerűen fantasztikus, sokat nevetünk együtt és mindig megosztjuk egymással a problémáinkat és támogatjuk egymást. A szalon nagyon jól felszerelt, minőségi alapanyagokat és berendezéseket használunk, viszont volt egy dolog, ami sokáig gondot okozott mindannyiunknak. Ez pedig az volt, hogy nem volt elegendő radiátor ahhoz, hogy az összes törölköző rendesen megszáradjon.

A fodrásznak is állandóan szüksége van új, tiszta törölközőkre, csak úgy mint a műkörmösnek, a pillásnak, és nekem is, hiszen minden vendégnél másikat kell használni a higiénia megőrzése végett. Nyilvánvaló volt, hogy az az állapot nem fenntartható a hideg évszakokban, mert nincs ideje megszáradni a törülközőknek, ezért ki kellett találnunk valami megoldást.

Így tavaly karácsonykor megajándékoztuk egymást egy elektromos törülközőszárítóval amit a https://futesrendszerek.hu -n találtam meg.

A törölközőszárító és mi

Az egyik barátnőm ajánlotta ezt az oldalt, mert ő meg kutyakozmetikus, és nála is ugyanez okozta a legnagyobb gondot a kozmetikában. Mivel neki bevált, pedig a kutyák azért nagyobb törülközőket igényelnek, amiket hosszabb idő megszárítani, ezért úgy gondoltam, hogy nekünk is megéri kipróbálni ezt.

Csak dicsérni tudom ezt a szárítót, mert nagyobb is és esztétikusabb is, mint gondoltam, semleges színe is tökéletesen beleillik a szalonba, és szerintem elegáns kiegészítője lehet bármilyen szépségápolással foglalkozó helynek. Ezen kívül, szerencsére egyszerre többünk törölközője is kényelmesen elfér rajta.

Attól egy kicsit tartottam, hogy mivel elektromos, nagyon zajos lesz, de szerencsére szinte teljesen hangtalanul működik, így nem zavarja a vendégeket sem a kikapcsolódásban.

Számunkra az is fontos volt a berendezés kiválasztásánál, hogy olyat vegyünk, ami nem bocsát ki semmilyen káros anyagot és nem szennyezi a termékeinket, ezért is preferáltuk az elektromos megoldásokat.

A rendelés is elég gyorsan ment egyébként, teljesen érthető volt az oldal, és egyszerű volt megrendelni a szárítót. Kértem egy ajánlatot kedden, és csütörtökön már válaszoltak is.

Az, hogy nem dobozos termékről van szó, nekem azért tetszett, mert így pont akkora szárítót tudtak küldeni, amekkora nekünk elegendő. Ennek köszönhetően sosincs abból probléma, hogy most éppen ki használja, mert az igényeinknek megfelelő berendezést készítették el nekünk.

Arról nem is beszélve, hogy a kiszállítás sem vett igénybe sok időt amúgy.

Masszázs témakörben is vannak jó megoldások

Annyira meg voltam elégedve a termékkel, hogy a lányomnak is ajánlottam a https://futesrendszerek.hu -t . Ő otthonról dolgozik masszőrként, van egy külön szobája amit a munkájának alakított ki, de ott meg sosem volt elég meleg ahhoz, hogy masszírozni lehessen. Ezért beszerzett be egy elektromos radiátort a szobába, aminek segítségével már ideális hőmérsékletet tud varázsolni. Az radiátor jó gyorsan felmelegíti a teret, annak ellenére hogy pici, emellett könnyen mozgatható, aranyos kis szerkezet.

Elektromos fűtőberendezések

Én nagyon ajánlom mindenkinek a szárítót, aki szépségápolással foglalkozik, mert ez tényleg egy hiánypótló szerkezet, ami kardinális problémát képes megoldani. Nyilván mindenki más szempontokat tart előtérben különböző készülékek kiválasztásánál, de ha a hatékonyság, az esztétika és a környezettudatosság előtérben van nálatok is, akkor szerintem ár-érték arányban ti sem fogtok ennél jobbat találni. És persze az általam említetteken kívül is számos fantasztikus terméket forgalmaznak, szóval csekkoljátok le mindenképp a https://futesrendszerek.hu -t, ha fűtés-szárítás témakörben szeretnétek jó megoldásra lelni!