Egy jó masszázstól természetesen szépülünk, mert meglátszik rajtunk

Manikűr, pedikűr, fodrászat, és szolárium – sokat ülünk ezeken a helyeken. Nem tudom, hogy valóban ezek-e a legfrekventáltabb szolgáltatások, mindenesetre, én ezeket részesítettem csak előnyben, sokáig. És nem csak a szépülésünkre, „egészebbé” válásunkra szolgálnak ezek, hanem gyakran találkozunk praktikus információkkal is arra vonatkozóan, mások hogyan teszik még teljesebbé a szépségüket, és mélyítik el a jó közérzetüket. Az egészségmegőrzésről nem is beszélve… Magazinok, szórólapok, de a legjobb: beszélgetni közben. És megosztani minden infók, tippet, trükköt. Az én életem egy, a fodrászomnál kapott javallat alapján egészült ki, a felsoroltak mellett, a hátmasszázs jótékony hatásaival.

Rengeteget csacsogunk hajszobrászat közben, és így hallottam a Karma thai masszázsról, Budapesten. Két fodrász is oda járt akkor már, az elmondásuk alapján és engem sem kellett másodszor már nógatni. Mentem magamtól, minél előbb, úgy fellazultam az első hátmasszázsom után. Meséltem is mindenkinek, hogy milyen élményben volt részem, és mennyivel másabb lett utána a hetem, mint amilyen addig volt.

Ez azért a nekem tetsző masszázstípus, mert feloldja a görcsöket és úgy éreztem, hogy szinte mindenre kiterjedt, ami esetemben fenyeget a merevség veszélyével. Az egész testemben éreztem a javulást, nem csak a megdolgozott területen.

hátmasszázs jótékony hatásai

Csodálatos hely! A fővárosban két ponton is jelen vannak, a Síp és a Király utcában, egymáshoz relatíve közel, de ismerve a lehetőségeket, örülhetünk, hogy nem csak egy szalonjuk van, mert így hamarabb kerülhetünk „szakértő kezek” közé, ha már nagyon nem tudnánk ellazulni enélkül. És a legtöbb, egyéb hasonló helyre is Pest ezen részére járok, ezért mindkettő közel van nekem. A profi hozzáállást jellemzi, hogy nem csak egyszerűen választunk egy masszázstípust náluk, de próbálnak egy-két jól irányzott kérdéssel utána is járni előtte, hogy tulajdonképpen mire is volna leginkább szükségünk. Ha gyakorlatlan masszázsalanyok vagyunk, higgyük el: a profik jobban tudják mire kell figyelni, mit érdemes szem előtt tartani, hisz rengeteg izomcsoportunk van. És ezek nagyon különböző okok miatt lehetnek „kikészülve”, de a hátmasszázs jótékony hatásai szinte mindent orvosolnak nálam, többnyire. Én imádom. És mind közül ezt a legjobban…

Persze nem csak ezt a fajtát érdemes kipróbálni, de azért az iménti linken olvasható infók hátha sokakat meggyőznek, mert elképesztő, hogy mennyire szétárad az energia az emberben egy ilyen után. Van még amúgy tradicionális thai masszázsuk, talp-, fej-, nyak- és vállmasszázs, olajos testmasszázs is sokféle változatban és testrészre fókuszálva.

Lehet amúgy időpontot a neten is foglalni a https://karmathaimasszazs.hu/ weboldalon, ahol átböngészhetjük az árlistát is. Nagyon sokan nem is sejtik, a hátmasszázs jótékony hatásai milyen csodákat művelhetnek velük. Sokan alábecsülik ez a „tudományt”, pedig ez nagy hiba. Én már nem is tudnék leszokni róla többé.