Végre megnyitunk!

Mindig az volt az álmunk a párommal, hogy közös vállalkozást indítunk. Dolgoztunk Ausztriában is, hogy tudjunk rá pénzt spórolni. Most jött el az idő, hogy végre meg is tudjuk valósítani. Ő egyébként szakmáját tekintve kozmetikus, én pedig marketing szakon végeztem. Egy panelházban élünk, aminek a földszintjén van egy kis helység, ami ezelőtt a közös képviselő irodája volt. Az ő irodája elköltözött, így kiadóvá vált, és mi azonnal le is csaptunk rá. Az utcáról be lehet menni, nagyjából 20 négyzetméter az egész, és ugye a mi házunkban van. Ennél keresve se találhattunk volna jobbat, hiszen gyakorlatilag egy fal választja csak el a saját munkahelyünket, a lakásunktól. Szó szerint egy fal, mert mi a földszinten lakunk, közvetlenül a kozmetika mellett. Mivel már itt élünk pár éve, így elég jól ismerjük a lakóközösség, mind a házunkban, mind a környező házakban. Éppen ezért bízunk abban, hogy hamar meglesz majd a vendégkörünk. Ennek ellenére minden marketinges tudásomat és tapasztalatomat felhasználva, szeretném kihozni magamból a maximumot ezen a téren. Mivel a kozmetikában az egyik sarokban lesz nekem egy kis asztal, ott lesz berendezve a mini irodánk. Már sok mindent elterveztünk, többek között azt is, hogy lesz munkaruhánk. Egyedi pólókat szeretnénk mindkettőnknek, egy férfi és egy női változatban. Amikor meséltem erről a tervünkről az öcsémnek, akkor azonnal rá is vágta, hogy a lolmarkt.hu weboldalát nézzük meg feltétlenül. Náluk van lehetőség egyedi pólók gyártására. Nekünk pedig pontosan erre lenne szükségünk. Illetve nem csak arra, hogy egyedi legyen, hanem arra is, hogy minőségi pólóink legyenek, mert sokat használjuk majd őket. Ha lesz vagy lesznek még alkalmazottjaink, nekik is szeretnénk ilyen egyedi munkára való pólót adni majd. Az öcsém azért ajánlotta, hogy válasszuk a lolmarkt.hu-t, mert neki van saját, pozitív tapasztalata a céggel. Ottó még előző karácsonykor ismerte meg a lolmarkt.hu-t, amikor is a munkahelyén karácsonyi húzás volt. Nagy szerencséjére egy olyan embert húzott, akit jól ismer, és tudta, hogy minek örülne igazán. Éppen ezért döntött úgy, hogy egy egyedi pólót vesz neki ajándékba, amin a kedvenc színészével van összevágva egy képen. Osztatlan sikere volt az ajándéknak, azóta is szívesen hordja ezt a pólót Ottó kollégája. Ottó azóta többször rendelt már magának a lolmarkt.hu weboldalról olyan pólókat, és egyszer egy pulóvert is, ami már készen volt mintázva. Sok vicces szöveggel ellátott póló közül válogathatunk a kedvünkre, de mint írtam is az előbb, egyedi póló nyomtatására is van lehetőség a lolmarkt-nál. Ottó ráadásul még postaköltséget se fizetett, mert 10 ezer forint felett vásárolt, így a lolmarkt átvállalta ezt a költséget. Egyébként 10 ezer forint alatt sem vészes a postaköltség, összesen 990 forintba kerül csak, ami szerintem teljesen elfogadható.

Ottó szerint a lolmarkt.hu nagyon korrekt volt, gyorsan szállítottak és kedvesen álltak hozzá mindig. Én úgy vettem észre az utóbbi időben, hogy nem feltétlen ez az alap, hogy a vevőkkel kedvesek az emberek. Legyen szó szolgáltatás nyújtásáról, vagy eladásról. Ezzel szemben a lolmartk-nál nagyon segítőkészek, kedvesek, és korrektek. Fontos lenne nálunk az is, hogy a pólók legyenek annyira strapabírók, hogy évekig lehessen használni őket. Természetesen több pólója lenne mindkettőnknek, hogy ne egy darabot kelljen hordanunk egész héten, amíg nem mosunk a hétvégén. A párom amúgy is szereti az ilyen egyedi, mégis kényelmes ruhadarabokat. Talált is a lolmarkt.hu weboldalán egy női, kapucnis pulóvert, ami nagyon tetszett neki, ám nem vette meg magának. Mivel 1 hónap múlva lesz a születésnapja, így eldöntöttem, hogy majd én megveszem ezt a pulóvert neki ajándékba. Az a jó a lolmarkt.hu-n, hogy van egyedi mérettáblázatuk. Így nagyon könnyen tudunk méretet választani, ha például ajándékba szeretnénk adni azt az adott ruhadarabot. Le van írva, hogy egy már meglévő ruhadarabon, adott esetben női pulóveren, milyen részeket kell megmérni ahhoz, hogy be tudjuk lőni a tökéletes méretet a választásnál. Nyilván, ha mégis kisebb, vagy éppen nagyobb méret kell az illetőnek, vagy nekünk, akkor van rá lehetőség, hogy a rossz méret miatt visszacserélhessük a jó méretre.

A párom egyébként most tanulja a műkörmös szakmát is, hogy tudjunk ilyen szolgáltatást is nyújtani majd a szépségszalonban. Nagyon örülök, hogy ennyire törekszik arra, hogy minél jobban menjen a közös üzletünk. Furcsa, mert ennek ellenére neki nincs műkörme, nem festi a haját se. Maximum sminkel, de az is elég szolid szokott lenni az ő esetében. És ami fontos még, hogy szereti a sportos, és inkább kényelmes ruhadarabokat. Nyilván színházba azért csinosan öltözik fel, de a hétköznapokban kedveli a belebújós, kenguru-zsebes, kapucnis pulóvereket, pont azokat, amiket a lolmarkt.hu oldalán is kinézett. Őszintén szólva, nekem pont ezért tetszett meg, mert ettől számomra inkább vagány lesz. Nem szeretem, ha egy nő mindig úgy öltözik fel, mintha bálba menne. Látom és tudom, hogy neki se kényelmes az, így nem érzem azt, hogy mellettem el tudná teljesen engedni magát, mert mindig a szerinte maximumot akarja hozni a külsejét illetően. Sokkal inkább őszinte számomra az, ha a párom melegítő nadrágban van, kapucnis pulóverben és pólóban, legalább is otthon.

A lolmarkt.hu weboldalán olyan pólókat és pulóvereket találtunk, amik nem csak otthonra, de a hétköznapokra is ugyanolyan alkalmasak lennének a számunkra, éppen ezért szeretnénk az általuk kínált ruhadarabokból felfrissíteni a ruhatárunkat. És ugye, mint ahogy kezdtem, mi tőlük szeretnénk a munkaruhánkat is megvásárolni. Ottó is mesélte, hogy a kollégája karácsony óta szinte minden héten felveszi egyszer az ajándékba kapott lolmarkt-os pólóját, és a mai napig teljesen újnak néz ki, pedig valóban sokat hordja. Ebből is látszik az, hogy a minőséggel nem lesz gond, mert az kifogástalan.

Miután mi is tüzetesen megnéztük a lolmarkt.hu oldalán látható kínálatot, több linket is lementettünk, hogy majd miket szeretnénk vásárolni magunknak a jövőben. Van náluk egy „páros” névre hallgató kategória is a pólókon belül, ami nekünk különösen tetszett, mivel szeretjük azt, ha harmóniában van a kettőnk öltözéke. Itt több olyan pólóval is találkoztunk, ami pontosan a mi ízlésünknek megfelel, így nem tartom kizártnak azt sem, hogy ezekből is fogunk rendelni a jövőben, mert igen csak tetszetős darabokról van szó. Másik oldalról pedig jónak találjuk azt, hogy gondolnak a párokra, így megkönnyítve a mi helyzetünket is. És ezek nem feltétlen olyan feliratú pólók, amiken ugyanaz szerepel. Van olyan is, amin például egyik pólóra van utalás a másikra, pont úgy, hogy csak akkor váli értelmessé, ha az ember mind a kettő pólót egymás mellett látja, tehát, ha egyszerre vesszük fel a póló-páros mindkét darabját. Régebben nem láttunk ilyesmi pólókat, de nagyon megörültünk, amikor a lolmarkt.hu oldalon rátaláltunk erre a kategóriára is.

De első körben mindenképpen a munkához való pólókra kell koncentrálnunk, majd utána jöhet a saját célra összeszedett pólók listája. A munkapóló egyébként az elképzelésünk szerint világoskék lesz, felül lesz félkör alakban a szépségszalon neve, bal oldalon, a szív tájékán a keresztnevünk fog majd szerepelni, és középen pedig a cég logója egy körbe foglalva, aminek a tetejét zárja majd be a félkör alakban írt neve a szalonnak. Ottó egyébként elég ügyesen tud rajzolni, ezért arra gondoltunk a párommal, Ágival, hogy megkérjük majd őt, hogy tervezze meg nekünk azt, hogy hogyan is nézzen ki majd a pólónk. Ez szerintem azért is fontos, mert erre is ugyanúgy fognak emlékezni az emberek, mint arra például, hogy a szalonunk mennyire volt szimpatikus nekik. Ez is egy első benyomás, hisz ebben fognak minket először meglátni. Mi pedig szeretnénk jó benyomást tenni, hogy újra és újra visszajöjjenek. Én teljesen nyugodt vagyok ezzel kapcsolatban, egy percig se izgultam. Tudom, hogy Ottó 110%-ot fog belerakni, mert mégis csak a testvérének készül majd ez a rajz, a lolmarkt.hu pedig szintén a tőlük megszokott maximumot fogja hozni. Ezeknek a fényében szerintem se nekem, se pedig Áginak nincsen oka semmi aggodalomra. Amint elkészülnek a pólók, megnyitjuk a szalont, szeretnénk is egy üdvözlő képet csinálni a honlapunkra, hogy még inkább személyessé tehessük majd ezt a szolgáltatást.